Születnie kell valakinek – adventi invokáció

December 15-én 19 órától a Kovászna Városi Művelődési Központban, 22-én 19 órától pedig a gelencei kultúrotthonban mutatja be a kézdivásárhelyi Udvartér Színház Születnie kell valakinek című adventi invokációját.

- - -
Ismét érkezik az elcsendesülés időszaka. Nem robajjal jön, hanem nyugodtság jár a nyomában, és békéjével akarja megajándékozni befogadóját. Minden advent a szelíd várakozás kitanulásának ideje, amikor nem elszenvedői, hanem sokkal inkább aktív formálói vagyunk mindannak a folyamatnak, melynek végén Krisztus békéje talál bennünk lakást.

Idén az Udvartér Színház társulata arra keresi a választ: milyen módon lehet jól várni. Mert abban biztosak vagyunk, hogy születnie kell valakinek, akire érdemes várni, aki betölt és teljessé tesz, aki minden bizonnyal eljön. A kérdés már csak az, talál-e bennünk olyan szeretetteljes helyre, mely kezdettől fogva neki készült, s mely legyen bármilyen viharoktól megtépett zug is, készen van arra, hogy megteljen az érkező, a mindenség békéjével.
*
EVILÁGI ZENEKAR
ELEK ÁGOTA
KISS LÁSZLÓ
*
NÁNIA HANNA
KESERŰ KINCSŐ
NAGY TARCZALI VIKTÓRIA
SIMON VIZI DORKA
- - -
Hangtechnika:
SZABÓ NORBERT
Fénytechnika:
SZABÓ HUNOR
Színpadtechnika:
POPOV SÁNDOR • FEKETE MAGDOLNA
TÓTH LÁSZLÓ • DOMBAI ATTILA
SZABÓ CSABA
*
Arculat/Plakát:
DÁVID ATTILA
*
Produkciós asszisztens:
SZEGETI ABIGÉL • FARKAS IMOLA • SZABÓ RITA
*
Ügyelő:
BANGYÁN RÉKA
*
Rendezőasszisztens: NÁNIA HANNA
RENDEZŐ: LUNG LÁSZLÓ ZSOLT
- - -
Az intézmény fenntartója:
» KÉZDIVÁSÁRHELY POLGÁRMESTERI HIVATALA
Főtámogató:
» KOVÁSZNA MEGYE TANÁCSA
Produkciós Partner:
» VIGADÓ ALAPÍTVÁNY