Vigadó - Ambrus Attila - A Viszkis Kézdivásárhelyen

Ambrus Attila - A Viszkis Kézdivásárhelyen

» Tabáni István és zenekara koncertje

Tabáni István és zenekara koncertje - 2013. január 24-én, csütörtök, 19 órakor a Vigadóban Tabáni István és zenekara koncertje.Tabáni István gyermekkora óta vonzódott a művészetek iránt. Előbb a képzőművészeti pálya fele orientálódott, majd környezete bíztatására nevezett be a Csillag születik tehetségkutató műsorba, mely 2009-ben meghozta számára a sikert. Azóta számtalan rajongóját örvendezteti koncertjeivel magyarországi és erdélyi színhelyeken.Tabáni István, aki énekesi karrierjének megkezdése előtt teremőrként dolgozott a budapesti Iparművészeti Múzeumban, civil életében soha nem járt énektanárhoz, autodidakta módon képezte hangját. Példaképe a Queen zenekar legendás énekes, Freddie Mercury. Tabáni repertoárjában a Queen slágerei és a magyar előadók, Máté Péter, Demjén Ferenc slágerei is megtalálhatók, csakúgy, mint A Padlás c. musicalből ismert, közkedvelt Fényév távolság.Három albumot adott ki (Az első dalok, Ments meg!, Gyönyörű szép), melyből az első kislemez 30.000 példányban kelt el, a Ments meg! 2010-ben Arany-, és Platinalemez lett, a Gyönyörű szép c. albummal szintén aranylemezt kapott. 2011-ben Fonogram díjat nyert az Év Dala kategóriában a Gyönyörű szép c. dalával.Tabáni István és zenekara erdélyi koncertturnéja utolsó állomásaként, Brassó és Csíkszereda után Kézdivásárhelyen lép fel a Vigadóban. Az előadásra jegyek elővételben a Vigadó pénztárában kaphatók, a belépő ára 30 lej.A hozzászólok között a kézdi.infó 2 db belépőt sorsol ki január 23-án este 22 órakor. A versenyben részt vevő felhasználok adatlapja teljes és valós kell legyen.

2013. január 24-én, csütörtök, 19 órakor a Vigadóban Tabáni István és zenekara koncertje.

Tabáni István gyermekkora óta vonzódott a művészetek iránt. Előbb a képzőművészeti pálya fele orientálódott, majd környezete bíztatására nevezett be a Csillag születik tehetségkutató műsorba, mely 2009-ben meghozta számára a sikert. Azóta számtalan rajongóját örvendezteti koncertjeivel magyarországi és erdélyi színhelyeken.



Tabáni István, aki énekesi karrierjének megkezdése előtt teremőrként dolgozott a budapesti Iparművészeti Múzeumban, civil életében soha nem járt énektanárhoz, autodidakta módon képezte hangját. Példaképe a Queen zenekar legendás énekes, Freddie Mercury. Tabáni repertoárjában a Queen slágerei és a magyar előadók, Máté Péter, Demjén Ferenc slágerei is megtalálhatók, csakúgy, mint A Padlás c. musicalből ismert, közkedvelt Fényév távolság.
Három albumot adott ki (Az első dalok, Ments meg!, Gyönyörű szép), melyből az első kislemez 30.000 példányban kelt el, a Ments meg! 2010-ben Arany-, és Platinalemez lett, a Gyönyörű szép c. albummal szintén aranylemezt kapott. 2011-ben Fonogram díjat nyert az Év Dala kategóriában a Gyönyörű szép c. dalával.

Tabáni István és zenekara erdélyi koncertturnéja utolsó állomásaként, Brassó és Csíkszereda után Kézdivásárhelyen lép fel a Vigadóban. Az előadásra jegyek elővételben a Vigadó pénztárában kaphatók, a belépő ára 30 lej.

A hozzászólok között a kézdi.infó 2 db belépőt sorsol ki január 23-án este 22 órakor. A versenyben részt vevő felhasználok adatlapja teljes és valós kell legyen.

Küldje el közleményét / eseményét / ajánlatát / hírdetését,
hogy elérhető legyen a Kézdi Infó-n hangosan is!

» Hozzászólások

EditkeEditke
Bejegyezve: 2013-01-10 23:31:06
Nincs jegy sorsolas? Szeretnek nyerni 2 jegyet.
Kézdivásárhely Infó Centrum (Kézdiinfó)Kézdivásárhely Infó Centrum (Kézdiinfó)
Bejegyezve: 2013-01-11 15:20:49
Kedves Editke,
Köszönjük az érdeklõdést az esemény és ajándékjegyek irányában. Megtettük már a lepéseket és reméljük hogy lesz ajándékjegy a kézdi.infó-n erre a koncertre.
Kézdivásárhely Infó Centrum (Kézdiinfó)Kézdivásárhely Infó Centrum (Kézdiinfó)
Bejegyezve: 2013-01-12 13:42:11
A hozzászólok között a kézdi.infó 2 db belépõt sorsol ki január 23-án este 22 órakor. A versenyben reszt vevõ felhasználok adatlapja teljes és valós kell legyen.
zsuzsizsuzsi
Bejegyezve: 2013-01-12 14:56:15
orulok, hogy a szinhaz egyre valtozatosabb programokkal aktivalodik. igy tovabb!
agiagi
Bejegyezve: 2013-01-12 22:35:12
Belepek a versenybe:) Hatha jo buli lesz?
EditkeEditke
Bejegyezve: 2013-01-13 00:01:50
Szerintem egy kellemes este lesz, szeretem Tabani Istvan hangjat es visszafogott, szereny modorat.
EncoEnco
Bejegyezve: 2013-01-13 20:24:40
Kedvencem Tabani Istvan, nagyon szeretnem eloben is latni, udv nektek!
JuditJudit
Bejegyezve: 2013-01-18 01:47:47
Tabáni volt a kedvencem, örülök neki, hogy eljön :).
tibiketibike
Bejegyezve: 2013-01-20 15:07:42
kellemes a hangja,megha nem is a kedvencem
Kézdivásárhely Infó Centrum (Kézdiinfó)Kézdivásárhely Infó Centrum (Kézdiinfó)
Bejegyezve: 2013-01-23 22:12:25
Ingyen belépõt nyertek: [Editke] és [Judit].
Jó szórakozást mindenkinek.
EditkeEditke
Bejegyezve: 2013-01-23 22:38:47
Kosziiiii! Majd elmeselem milyen volt.
JuditJudit
Bejegyezve: 2013-01-24 08:13:11
Köszönöm szépen :)
Hogy hozzászólhass be kell jelentkezned!

Hibajelentéshez kattintson ide!