Isten mutatja meg az értékedet

Különleges napnak ígérkezett a Tusványosi Keskeny utas péntek. Csont Ede tusnádi plébános által bemutatott misével vette kezdetét a programunk majd a hangoló után jelen sorok írója, Bardócz Csaba ikafalvi lelkipásztor tartott áhítatot. Az áhítatban elhangzott az, hogy kevesebb én és több te kellene az életünkbe. A mai ember életének hangolását egy kétsávos keverőhöz hasonlította, aminek a hangolása sokszor tévesen van beállítva. A büszkeség a maximumon, az alázat a minimumon van, pedig az ember eredeti hangolása éppen fordítva van. Több alázattal és kevesebb büszkeséggel, sokkal hatékonyabban töltenénk be az Istentől rendelt küldetésünket.

A péntek déli előadást nagy érdeklődés követte. Orbán Gáspár, Orbán Viktor miniszterelnök fia tartott előadást Barátom Jézus címmel. Voltak, akik azért jöttek el, mert kíváncsiak voltak arra, hogy tényleg igaz ez: a magyar miniszterelnök fia az idejét, erejét tényleg arra használja, hogy Istenről, hitéről beszéljen. Voltak mások is, akik ismerték Gáspárnak a Felházban betöltött szerepét, tudták, hogy ez nem egy másik vallás, nem egy egyház, hanem egy mozgalom, ami azt a célt tűzte ki, hogy - először Budapesten, aztán más városokban is - a fiataloknak a bulizás és az egyebek mellett egy másik lehetőségük is legyen a találkozásra, hogy a fiatalok ne csak egymással, hanem az élő Istennel is találkozzanak.

Gáspár az előadásában beszélt arról az útról, amit végig járt. Elmondotta, hogy reformátusként mennyire hálás, hogy élő hite van, hogy Istennek a kegyelmét az életében nap mind nap megtapasztalja, és hogy erről bizonyságot is tehet. Felhívta a figyelmet arra, hogy nem az határozza meg az életedet és az értékedet, hogy hány embernek adtad oda magad, hány férfival, vagy nővel voltál. Ha oda adod csak úgy magad, nem több leszel, hanem kevesebb.

Délután a Felház pont programra került sor a Keskeny út ökumenikus fesztiválmissziós sátorban. A megszokott Keskeny utas légkörtől egy kicsit eltérő volt a hangulat. Ez annak tudható be, hogy a Felház tagjai között a karizmatikus keresztény közösségekből érkeztek többen. Bizonyságtételek, imák, dicsőítések hangoztak el fiatalosan és kicsit másképpen, ahogy azt mi itt Erdélyben megszoktuk. Jó volt látni, hogy sokan voltak kíváncsiak a Felház első erdélyi kiszállására, és Székelyföldről sokan csak azért jöttek el a Tusványosra, hogy a Felház mozgalom első erdélyi megnyilvánulásán ott legyenek, hogy a mozgalom tagjaival személyesen találkozzanak.

Bardócz Csaba