2019 április 8-án 14 és 19 órától, Zabhegyező címmel, Kolcsár József egyéni műsorát tekinthetik meg J.D. Salinger műve nyomán a a Városi Színház produkciójaként a Vigadó Művelődési Ház nagytermi stúdiójában.
Rendezte Kolcsár József és Zakariás Zalán, hossze 55 perc szünet nélkül.

Jerome David Salinger (1919–2010) amerikai prózaíró, főműve, az 1951-ben kiadott Zabhegyező egy csapásra kultikus figurává tette. A regény egy frusztrált, kiábrándult és agresszív fiatal nemzedékről szól. Nyomasztó, fanyar humorral átitatott látleletet nyújt a korabeli amerikai társadalomról és a mindenkori lázadó és elégedetlen kamaszkorról. A Zabhegyező egy magányos, érzékeny lelkű de szókimondó kamaszról szól, aki a karácsonyi szünet alatt az iskola elől New Yorkba menekül, hogy elveszítse a szüzességét és megtalálja önmagát. Holden Caulfield – akinek alakja igen nagy hatást gyakorolt az 1950–60-as évek beat nemzedékére – gyűlöli a nagyképűséget, teljes szívéből a sallangmentes őszinteségre törekszik, és minden vágya, hogy diáktársai és tanárai világának egyformán hazug és kispolgári kötöttségei közül kiszabaduljon.

Kolcsár József színművész előadásában a regénybe foglalt történet már a távoli múlt, azonban a főhős Caulfield, New York-i kalandjai óta mit sem változott. Húgát, Phoebe-t, és Jane Gallaghert még mindig őszintén szereti, de azóta sem tudott megbékélni a világgal. Továbbra is a zabhegyezés bizonyul számára az egyedüli járható útnak, csakhogy 32 éves korban már egyre veszélyesebbé válik ez a különös „hivatás”.

Mivel Holden Caulfield, a főhős, egy 16 éves fiú, a Zabhegyezővel legtöbben kamaszkorukban kötnek életre szóló barátságot. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a Zabhegyező csak és kimondottan a kamaszokhoz, a kamaszokról szól. A Zabhegyezőhöz érdemes visszatérni később is. Felnőttként találkozni Holden Caulfielddel ugyanannyi, mint találkozni kamasz önmagunkkal, leltárt készíteni az elfelejtett fiatalkori álmokról, félelmekről, felidézni, s újra életre hívni a valamikori lázadó, szókimondó fiatalt. Bátraknak való küzdelem felvállalni ezt a találkozást 30, vagy akár 60-70 évesen. Egyszer azonban mindenkinek eljön az idő, amikor szembe kell néznie a törvénnyel-renddel szembeszegülő, polgárpukkasztó fiatalkori önmagával. Egyszer mindannyian felfedezzük, hogy a felelőtlenül viselkedő, céltalannak tűnő, önmagát kereső, álmait hajszoló, frusztrációival küzdő fiatal nem több és nem is kevesebb, mint a jobbik, igazabb, őszintébb énünk.

Jegyár: 20/15 lej