Marosvásárhely mint az informatikatudomány fellegvára: OTDK-t szervez a Sapientia

Az egyetemek életében a tavasz mindig a tudományosság jegyében telik, hiszen ekkor kerülnek megszervezésre a tudományos diákköri konferenciák, a fórumok, ahol a hallgatók összemérhetik tudásukat, és kutatási eredményeiket szakmai zsűri előtt mutathatják be. Az idén kiemelt szerepet kap ebben Marosvásárhely, hiszen a felsőoktatás legnagyobb hallgatói tudományos seregszemléje, a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Informatikatudományi Szekciója első ízben Magyarország határain kívül kerül megszervezésre a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karán. A 2023. április 16–19. között zajló eseményen gyűlnek össze a Kárpát-medencei intézmények legkiválóbb informatikus hallgatói.
„A tehetséggondozás egyértelmű és természetes napi munka, rutin a Sapientián, az évek során azon dolgoztunk, hogy egy olyan rendszert építsünk ki, melyben egyetemi szinttől egészen tanszékekig mindenkinek megvan a szerepe abban, hogy a hallgatói kutatói és alkotói munkát szorgalmazza” – mondta el dr. Balog Adalbert tudományos rektorhelyettes, az Egyetemi Tehetséggondozási és Diákköri Tanács elnöke. A rektorhelyettes az áprilisi esemény jelentőségét hangsúlyozva kifejtette, a kétévente megszervezett, Kárpát-medencei megmérettetésnek minősülő Informatikatudományi Szekció első ízben kerül megszervezésre Magyarország határain kívül, és egy kiemelkedő szakmai elismerés. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) informatikatudományi szakmai bizottsága két éve bízta az egyetemre a szekció megszervezését, egy azóta tartó munkafolyamat gyümölcse a mostani rendezvény. Örömmel számolt be arról is, hogy további bizalmat szavazott az egyetemnek az OTDT: a 2025-ös Agrártudományi Szekció szervezését a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karára bízta a bizottság.

A 36. OTDK-n olyan hallgatók gyűlnek össze, akik előtte helyi vagy regionális szintű tudományos diákköri konferenciákon kiemelkedő eredményt értek el az elmúlt két évben. Jelentős számban vesznek részt magyarországi és határon túli felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók, emellett pedig kiemelkedő eredményeket elért középiskolai tanulók is. A Roska Tamás Tudományos Előadás keretében pedig minden szekcióban egy-egy olyan doktorjelölt vagy fiatal doktor színesíti az előadók palettáját, aki a kutatói életpályát népszerűsíti a diploma megszerzése utáni tudományos eredményeinek bemutatásával. Az Informatikatudományi Szekcióban ezt az előadást Bálint Csaba, az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktorandusza tartja. Az OTDK-n bemutatkozó hallgatók teljesítményének értékelése a hagyományoknak megfelelően zajlik: a legjobb pályamunkák I., II. és III. helyezések valamelyikében részesülhetnek. Az OTDK szekcióüléseit követően az első helyezettek közül 50-en Pro Scientia Aranyéremet, míg az intézmények által jelölt, tartósan kiemelkedő tehetséggondozó munkát végző oktatók közül 58-an Mestertanár Aranyérmet nyerhetnek el.

A Marosvásárhelyen zajló Informatikatudomány Szekció keretében 16 tagozatba osztva kerül bemutatásra 141 pályamunka: 17 intézményből gyűlnek össze a jövő tudósai, hogy mesterséges intelligenciáról, számítógépes látásról vagy akár grafikáról, szoftveralkalmazásokról és egyéb technológiai újításokról tartsanak előadásokat. A szakmai megmérettetés rengeteg egyetemi oktatót és szakembert is érint, hiszen a hallgatók munkájára 282 előzetes bírálat érkezett, és közel 50 zsűritag fog a helyszínen dolgozni a helyezési sorrend felállításában.

Az OTDK-n való részvétel lehetőség az egyetemisták számára a bemutatkozásra, fejlődésre, szakmai visszajelzés megszerzésére és kapcsolatépítésre. Az egyetlen alkalom, amikor a különböző felsőoktatási intézményekben tanuló, hasonló érdeklődésű, kiváló eredményeket elért fiatalok szervezett keretek között találkoznak egymással, megismerik és megvitatják egymás munkáját elismert szakemberek közreműködésével. „A Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara házigazdaként arra törekszik, hogy teret adhasson beszélgetéseknek, ismerkedéseknek, miközben a helyi értékeket is előtérbe helyezi, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatallal és a Maros Megyei Tanáccsal partnerségben megmutatva a rendezvénynek otthont adó várost, annak kultúráját és látványosságait” – emelte ki dr. Domokos József, a kar dékánja, a szekció ügyvezető elnöke. Hozzátette, neves IT-cégek, a Bosch, Codespring, Nokia és a Sonrisa is hozzájárulnak támogatásukkal a rangos eseményhez, ezek képviselői pedig szintén bemutatkoznak a konferencián, így a hallgatók kiváló karrierlehetőségekről tájékozódhatnak.

A 36. OTDK programjainak főtámogatója a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal közreműködésével a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap terhére a Kulturális és Innovációs Minisztérium. Ugyancsak főtámogatóként járul hozzá az idei konferenciasorozat sikeréhez a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is azzal, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium közreműködésével – külön menetjegy megváltása nélkül – 2. kocsiosztályon díjmentes vasúti utazást biztosítanak a 36. OTDK résztvevőinek.