2020. május 4-én, hétfő, 19:00 óratól a Vigadó Művelődési Ház nagytermében Lords of the Organ III.

A Lords of the Organ sorozat a hangszer legnagyobb szerzőit és örökéletű műalkotásaikat állítja színpadra a következő években. Az Orgona Lordjai olyanok a hangszer történetében, mint egy-egy bíbor színű könyvjelző az örökkévalóság enciklopédiájában. A kötet Bachnál természetesen minden évben kinyílik, majd jobban és kevésbé ismert mesterművek között lapozgatunk, a bravúros orgona átiratok pedig mindig más, nem orgona szerzőt emelnek a Lordok közé. A koncert tehát egyszerre kínál jól ismert klasszikus muzsikákat, friss érdekességeket, és meglepő élményeket a hangszerek királyának udvartartásából.

Bepillantás a műsorba:



Az emberi lélek csendjétől a világűr ostromáig tart mesés zenei időutazásunk! Elmélyülünk Bach bensőséges rendjével, Händel és Berlioz feltölt bennünket energiával, majd antik Istenek vendéglátását élvezzük Holst, A Bolygók szvitjében.

II. György, Anglia királya legkevésbé rokonszenves ismerőseinkre emlékeztet bennünket fennhéjázásával, és nagy elégtétel látni, miképp tekeri ujja köré a ravasz Händel. Így születik meg mindannyiunk örömére a Tűzijáték zene.

Gustav Holst zenéjével a római Istenek látnak minket vendégül. Vénusz a szerelemre és az időtlen szépségre, Jupiter az uralkodás művészetére tanít bennünket, és az is kiderül, hogyan kölcsönöz a mai filmzene a 100 évvel ezelőtti klasszikusoktól.

A Rákóczi emlékévben minden koncerten megszólal Berlioz Rákóczi indulója. Kicsit körüljárjuk majd, kihez mi áll közelebb, Vak Pali, (egyáltalán ki volt ő!?) vagy a Magyarok Istene. Igyekszem majd visszahelyezni ezt a remekművet az iskolai ünnepélyek nevetgéléséből a megbecsülés közepébe, ahová való.

Bach megnyugtató és bensőséges koráljai elmélyülést adnak, játékos C-dúr Prelúdium és Fúgája pedig egyfajta keretet rajzol, amelyre Holst Jupitere rímel majd egy lendületes, sokszínű koncert végén.

Jegyek: Február 25-től!!
Vigadó Művelődési Ház, telefon: 0267-362002 | Jegyár: 25 lej
https://www.facebook.com/events/483903272518501/